50. Savária Táncverseny

50_savaria.jpg

 

Mint fél évszázada minden évben, idén is megrendezésre került a Savária Táncverseny. A sportház felújítása miatt most kivételesen nem júniusban, hanem novemberben került rá sor. Nálunk ez jelenti az év egyik fénypontját. Rendszerint egy többnapos kirándulással szoktuk összekötni.

Ez Magyarország legrégebbi társastáncos eseménye. Világszínvonalon is a legrangosabb versenyek közé tartozik. Megmondom őszintén, ezt túlzásnak tartottam, viszont amikor először volt szerencsém rész venni rajta rádöbbentem, miért mesél mindenki olyan lelkesen róla. Tekintettel a kerek dátumra idén különösen nagy izgalommal vártuk.

Kocsival mentünk. Nagybátyám, János vezetett. Én személy szerint jobban kedvelem a vonatot, mert ott jobban tudok olvasni. Az autóban egy idő után rácsuklott a fejem a könyvre.

Szombathely a legtöbb táncos szívében különleges helyet foglal el, az olyanok pedig, akik oda jártak főiskolára, mint ahogy én is, még inkább nosztalgiáznak ilyenkor.

A versenyt mindig két részletben rendezik: elődöntők és gála. A felnőtt latin mezőnyben több páros kiemelkedett, viszont a cseh és a román duó nyerte el leginkább a tetszésünket. A senior standard mezőnyt különös tisztelet övezte. Nem fiatalok már, de gyönyörűen kiöltözve, kisminkelve, néhányan ugyan laposabb cipőben, de emberfeletti teljesítményre képesek.

A szünetben természetesen átöltöztük a gálára, és még nagyobb izgalommal vártuk a verseny folytatását. A kedvenceink nagy része bejutott a döntőbe. Latinból a román páros nyert, a standard seniorban pedig a magyar páros álhatott a dobogó legfelsőbb fokára. Mindig páratlan élmény, amikor az eredményhirdetés után a magyar himnusz szólal meg.

A legelső Savária Táncverseny győztesei László Attila és Módy Júlia voltak. Mindkettőjüket a Magyar Táncművészeti Főiskoláról ismerem, a Tanár Úr tanított is engem. Nagyon boldog voltam, hogy ő volt az egyik pontozóbíró és mindkettőjüket kihívták a parkettre, a győzelmükre való tekintettel.

Számos bemutató is színesítette a műsort: a Savária TSE gyermek és felnőtt formációi (utóbbi világhírű), valamint egy tolószékes produkció is parkettre lépett, Oxana Yegonyan koreográfiája.

A versenyt természetesen az ismerősökkel való találkozás, beszélgetés követte. Másnap Bükfürdőn lazítottunk és természetesen az Ízisz Szentély sem maradhatott ki a programból. Ismét páratlan élményekkel tértünk haza.

Kállai Lili

facebook.com/tanctanarod