Kállai TáncStúdió


Így védd az ízületeidet tánc közben a hideg napokon

szerkesztett_dresszes.jpg 

Kállai Lili

A tél közepén járunk és az időjárás meglehetősen zord. A táncosok számára viszont ilyenkor sem áll le az élet. Keményen készülünk a következő szezonra, mások pedig ilyenkor igyekeznek ledolgozni az ünnepek alatt felszedett kilókat.

Az izmok és ízületek védelme rendkívül fontos. A bemelegítés elengedhetetlen bevezetője minden próbának, hideg időben viszont érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni rá. Kezd lágyabb mozdulatokkal, és szánj rá több időt.

Legyen szobahőmérsékletűre felfűtve a próbaterem.

Tartsd melegen az ízületeidet. Mindenképen legyen fedve a térd, a gerinc és a váll.

Érdemes harisnyát vagy cicanadrágot viselni a szoknya alatt, fölé húzhatsz lábmelegítőt is. Ne felejtsd el a zoknit sem! Jó megoldás lehet a dressz, rajta szükség esetén kardigán. Ha bemelegszel, leveheted a szükségtelenné vált ruhadarabokat.

Nézd meg, hogy vannak felöltözve a balettosok! A miniszoknyát és a hasat szabadon hagyó topokat tartogasd nyárra.

Balett óra (Videó forrása: https://www.youtube.com/watch?v=FySuVhmb-OY)

Ha már meleg van, akkor se állj a nyitott ablak elé, és a szünetekben ne szaladgálj ki a mínuszokba!

Meglátod, a tested meghálálja a törődést!

Kállai Lili

facebook.com/tanctanarod

Iratkozz fel a hirlevelemre!

 

Melyik tánccipő típus mire való?

Gyakran előfordul, hogy a kezdő táncosok és a szülők nem tudják, milyen tánccipőt vásároljanak. Nem értik, miért van ennyi fajta. Most megtudhatod, melyik pontosan mire való.

A standard táncokhoz használt női cipő, zárt körömcipő. Általában kicsivel alacsonyabb a sarka, mint a latin cipőkének. Nagyon népszerű a testszínű szaténból készült (hiszen ezt minden ruhához lehet viselni), de gyakran látni a ruha színével megegyezőt is.

pantos_standard_cipo.png

Pántos standard cipő (Kép forrása: rayrose.com)

gumis_standard_cipo.png

Gumis standard cipő (Kép forrása: rayrose.com)

lapos_standard_cipo.png

Kicsi sarkú standard cipő (Kép forrása: rayrose.com)

A latin cipő nyitott szandál. Rendkívül sokféle fazonban készítik. Van belőle fekete, ezüst és arany, de ebből is a testszínű a legnépszerűbb. A lányoknak először latin cipőre van szükségük.

fekete_t_pantos_dancewearcentral_co_uk.jpg

 T pántos latin szandál (Kép forrása: dancewearcentral.co.uk)

 

girls-latin-dance-shoes.jpg

Kicsi sarkú latin szanda (Kép forrása: globalsources.com)

pantos_latin_rayrose.png

Pántos latin szandál (Kép forrása: rayrose.com)

A fiúk standard cipője bőrből vagy lakkból készül. Nekik először standard cipőre van szükségük.

danmb-03a_lrg.jpg

Férfi standard cipő (Kép forrása: danzia.com)

 

contra_black_patent_1_66852_1416935392_1280_1280_8060458.jpgFérfi lakk standard cipő (Kép forrása: vedance.com)

A férfi latin cipőnek magasabb a sarka, bőr vagy antilop.

 

ferfi_latin_cipo_ebay_co_uk.jpg

Férfi latin cipő (Kép forrása: ebay.co.uk)

Manapság már több típusú gyakorló- és tanári cipőket is gyártanak.

A balett gyakorló cipő nagy hasznukra válhat a táncosoknak (minden féle műfaj esetén) a bemelegítésnél és különféle gyakorlatoknál.

balett_cipo.jpg

Balett gyakorló cipő (Kép forrása: justforkix.com/dance)

A spicc cipőt csak balerinák használják, előképzettséget igényel.

pointi_amazon.jpg

Spicc cipő (Kép forrása: amazon.com)

 

Budapesten a következő üzletekben tudsz tánccipőt vásárolni:

Sansha

Taylor tánckellék

 

Kállai Lili

facebook.com/tanctanarod

Kurzusaim

Iratkozz fel hirlevelemre!

Tanulj hastáncolni online Mahastitól!

my_cigane_1.jpg

Bizonyára sokan tudjátok, hogy noha társastáncos diplomám van, mégis több műfajjal foglalkozom. Az egyik örök szerelmem a keleti táncok. Az orientális tánc, ismertebb nevén a hastánc különösen közel áll a szívemhez.

A szerencsés „véletlen” úgy hozta, hogy megismertem Mahastit. Őt az ország legelismertebb hastánc tanárai között tartják számon, sőt nemzetközi viszonylatban is ismert.

Ha szeretnél hastáncot tanulni, de jelenleg az élethelyzeted nem teszi lehetővé, hogy órákra járj, vagy csak ritkán tudod ezt megtenni, akkor neked találták ki az online oktató videókat. Jómagam is ezek segítségével sajátítottam el néhány koreográfiát. Ezekről bővebben itt olvashatsz:

Hastánc tanulás online

Van közöttük elegáns fátylas és vidám pörgős. 

Az összes online oktató videót itt találod: hastánc oktató videók.

mahasti.jpg

Mahasti

Jó táncolást kívánok!

Kállai Lili

facebook.com/tanctanarod

Fellépő csoport táncosoknak

ballet-2471013_960_720.jpg

Táncosok figyelem!

Mindened a tánc? Szeretsz szerepelni? Élvezed a kihívásokat?

Induló fellépő csoportomba keresek 16 és 25 év közötti fiúkat és lányokat.

Ha minimum haladó szintű társastánc tudással rendelkezel, szeretnéd tudásodat tovább fejleszteni, fellépésekre járni és más műfajokra is nyitott vagy, akkor itt  a helyed. Ha képes vagy az összetartó csapatmunkára, szeretsz célokat kitűzni és megvalósítani, akkor gyere el az első órára!

Más táncstílus ismerete előny. Táncpartner nem szükséges.

Különböző stílusú  színpadi koreográfiákat állítunk színpadra.

Részvételi szándékodat, kérlek jelezd az eseménynél!

Próbák időpontjai: hétfő és csütörtök 19-től 21 óráig.

Első alkalom: 2018. szeptember 6, csütörtök 19 óra. 

Helyszín: Hock János u. 3., 1082. Kitűnően megközelíthető hely, a Harminckettesek Terénél. A közelben áll meg a 4-es 6-os villamos, a 3-as metró, a 4-es metró, valamint a 9-es busz és a 83-as troli. Parkolási lehetőség van a Corvin Pláza mélygarázsában.

Tandíj: 16 500 Ft/fő/hónap (8x120 perc)

 

Elérhetőség:

Kállai Lili

kallai_lilli_1_perfect365_2.jpg

 

 

 

 

 

 

 

kallaitancstudio@gmail.com

+36-70/978-04-01

facebook.com/tanctanarod

facebook.com/kallaililieloadomuvesz

 

 

 

 

 

A balatonfüredi Anna bál (2017)

annabal1.JPG

Kép forrása: google

Néhány óra, és kezdetét veszi az év egyik legrangosabb eseménye, az Anna-bál. Balatonfüred lázban ég, nem csoda, hiszen ezekben a napokban az egész ország rá figyel. Az Anna  Grand Hotel ad otthont a 192. Anna-bálnak.

Egy éjszakára visszarepít minket a reformkorba. Akik közelebbről ismernek, tudják, hogy ez a kedvenc korszakom, a XIX. század, művelődéstörténeti szempontból a romantika korszaka.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án rendezte Szentgyörgyi Horváth Fülöp János leánya, Krisztina tiszteletére. A hagyomány úgy tartja, hogy a hölgy itt ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal.

Ez az esemény vált a XIX. század legnépszerűbb báljává, olyan neves személyek is megfordultak itt, mint Blaha Lujza, Jókai Mór és Wörösmarthy Mihály.

Az uraknak szmokingban, a hölgyeknek estélyi ruhában illik megjelenniük. Az első bálozók rendszerint fehér ruhát viselnek, noha ez nem kikötés.

Belépéskor minden lány kap egy számozott Herendi porcelán szívet, ezzel automatikusan részt vesz a bálkirálynő választáson. A 2016-os Anna-bál szépének Kriveczky Villőt választották.

anna_2.jpg

A 2016-os Anna-bál bálkirálynője, Kriveczky Villő és udvarhölgyei (Kép forrása: google)

A nyitótáncot a Magyar Állami Operaház balett művészei adják elő, közreműködik a Mendelssohn Kamarazenekar (művészeti vezetőjük Kováts Péter).

bali59.JPG

Nyitótánc (Kép forrása: google)

A gálaműsoron Kodály Zoltán Lírikus Romance című darabja csendül fel. Fellép Matuza Adrienn és Jekli Zoltán, a Győri Balett magántáncosai. Myrtill szerepében Révész Richárdot láthatjuk.

Éjjel, 0:30-tól Farkas Gábriel és csapata gondoskodik a talpalávalóról.

Jegyek 55 000 és 70 000 Ft között kaphatóak. Az ár a vacsorát és a műsort tartalmazza, az italfogyasztás külön költséggel jár.

Különleges, egyedülálló rendezvény, mely életre szóló élményt nyújt. Mindenképen ajánlott egyszer ellátogatni.

Kállai Lili

facebook.com/tanctanarod

A bálozáshoz elengedhetetlenek a társastáncok Induló kurzusaim

10 titok, amitől jobb táncossá válhatsz

csm_0231.JPG

Te is azon fáradozol, hogy minél jobb táncossá válj? Időnként tanácstalannak érzed magad? Most megosztok veled néhány tippet, ami segítheti a táncossá válásodat.

  1. Mindig melegíts be! Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy ez mennyire lényeges. Előkészíti az izmokat és az ízületeket, csökkenti a sérülés veszélyét, sőt bemelegítve sokkal jobban megy a tánc, ezt te is érezni fogod.
  2. A rendszeresség a sikeres táncosok egyik titka. Ha minden nap órákat táncolsz, majd hetekig elhanyagolod a gyakorlást, nem fogsz egyenletesen fejlődni. Sokkal szerencsésebb, ha eldöntöd, hogy hetente hányszor és hány órát akarsz próbálni, ahhoz viszont következetesen tartod magad.
  3. Az alapok megfelelő elsajátítása elengedhetetlenül fontos. Aki csak felszínesen tanulja meg őket, az megreked a fejlődésben egy idő után. Ha nagy táncos vagy, akkor is szánj néha időt az alapok ismétlésére! sparga_2.jpg
  4. Fogadd meg a tanárod tanácsait! Jó esetben tapasztalt és tudatosan építi fel a tananyagot. Tudja, mit miért és mikor kell megtanulni. Nem mindenkinek ugyan az a tanár válik be. Hogy kinek melyik a megfelelő, az cél és személyiség függő.
  5. Saját magadat fejleszd, ne másokkal versenyezz! Minden táncosnak mások a képességei, eltérőek az előnyös és a hátrányos adottságai. A sajátjaiddal legyél tisztában, és ezeknek tudatában dolgozz!
  6. Időnként gyakorolj egyedül is! Az, hogy ki mit tanul meg gyorsabban és mit lassabban, az teljesen eltérő lehet. Nagyon hasznos, ha egyedül is próbálsz, arra szánva az időt, amit éppen szükséges fejlesztened.
  7. Nyújts és erősíts! A megfelelő izomzat előfeltétel egy táncos számára. A tested a hangszered, elengedhetetlen, hogy megfelelően karban tartsd! Tornázz és nyújts rendszeresen!
  8. Alakítsd ki a saját stílusodat! Ehhez természetesen idő kell. Egy kezdő táncostól vagy egy gyerektől nem várható el, de idővel célszerű erre is energiát szánni. Tudd, hogy neked mi tetszik a színpadon és legyél tudatában a saját előnyös képességeidnek, illetve gyengeségeidnek. Ennek tudatában tudatosan alakíthatod a stílusodat.
  9. Szánj időt a feltöltődésre. Soha ne várd meg, míg kimerülsz! A legtöbben munka és/tanulás mellett táncolnak, természetes, hogy néha szükség van egy kis lazításra. Hogy kit milyen tevékenység tölt, az teljesen egyén függő, de valamelyik relaxációs/meditációs módszer elsajátításra mindenkinek a hasznára válik.
  10. Táplálkozz egészségesen! Sok energiára van szükséged, de vigyázni szeretnél az alakodra is. A zöldségek és a gyümölcsök több energiát biztosítanak, mint gondolnád. És ne feledd: mindig igyál elég vizetzold_dupatta_2.jpg

Kállai Lili

Facebook.com/tanctanarod

Induló kurzusaim

Táncold magad szexissé!

Latin táncórák csajoknak:

sam_1709_40.jpg

A szenvedélyes latin táncoktól energikussá válsz.

Cha-cha-cha, samba,  rumba, paso doble, jive, salsa, merengue fesztelen hangulatban, baráti légkörben.

  • Rajongsz a szenvedélyes latin zenékért?
  • Imádod a társastáncokat, de belefáradtál, hogy nem találsz partnert?
  • Szeretnél nőiesebbé, szexisebbé válni?
  • Formás vádlikra, lapos hasra és szép tartásra vágy?
  • Szeretnéd átmozgatni a tested egy rendkívül testbarát műfajjal?
  • Új barátokat szeretnél találni?
  • Kiszabadulnál a szürke hétköznapok taposómalmából?
  • Kacérkodsz a fellépés gondolatával (természetesen nem kötelező)?

Ha bármelyikre is igen a válasz, akkor nálunk a helyed.

Karácsonyra egy szóló tánccal meglepheted a párodat, vagy a kollégáidat a céges buliban.

 

Hogyan zajlik egy óra?

  • 5-10 perces bemelegítéssel kezdünk. Ezzel felkészítve az izmokat, ízületeket a mozgásra. Közben lélekben és agyban is ráhangolódunk a táncra.
  • Röviden átismételjük az előző órákon tanultakat.
  • A latin táncok alapjaiból szemezgetünk. Ezekből egyszerű koreográfiákat készítünk. Egy-két látványos figurát is belecsempészünk. Így, ha már tanultál táncolni, akkor is garantáltan lesz benne újdonság számodra is.
  • Az órát néhány perces kellemes nyújtással zárjuk.

Idővel, ha szeretnéd, fellépésekre járni is lesz lehetőséged.

 

Mire lesz szükséged?

Bármilyen próba ruhára, amiben jól érzed magad. (Személy szerint a szoknyát javaslom.) Egy maximum 4-6 cm sarkú szandálra, ami biztonságosan tartja a bokád. A bemelegítéshez egy vastag zoknira vagy balettcipőre. Egy palack vízre. És persze a jókedvedre, lelkesedésedre, elszántságodra.

A helyszínekről és az árakról érdeklődj e-mailben! kallaitancstudio@gmail.com 

 

 

sam_1784_40.jpg

 

Szeretettel várlak!

Kállai Lili                                                                               

Táncpedagógus, MA tánctanár

facebook.com/tanctanarod

facebook.com/kallaililieloadomuvesz

kallaitancstudio@gmail.com

+36-70/978-48-01

 

9 dolog, ami a segítségedre lehet a Bollywood táncórán

Táncolni mindenhol, mindenhogyan jó. Viszont ha megteremted az adott stílushoz illő hangulatot, jobban át tudod érezni a táncot. Gyorsabban tanulsz, ráadásul a gyakorlás idejére szinte egy másik világba kerülsz.

Elsőként javaslom, hogy szerezz be egy hosszú, bő szoknyát. Legalább fél lábszárig érjen, de még szebb, ha bokáig. Arra azonban vigyázz, hogy ne tudj rálépni, az ugyanis balesetveszélyes.

Válassz egy hozzá illő felsőrészt. Legalább egy kicsi ujja legyen, az indiaiak nem viselnek ujjatlant.

Ha van kedved, szerezz hozzá egy nagy kendőt. Ezt nevezzük dupattának. Többféle módon magadra tudod tűzni. Nagyon látványos, pedig csak egy szimpla anyagról van szó.

Ha tetszik, száriban is táncolhatsz. Ez egy 5-7 méter hosszú ruhadarab. A felvétele némi gyakorlatot igényel, de a gyönyörű hatás megéri.

Mint minden táncstílusnál, itt is kulcskérdés a cipő. Kicsi sarkú tánccipőt javaslok, olyat, aminek jól hajlik a talpa. Egy balett cipő is megfelelhet, ha nincs, akkor zokni, természetesen olyan, ami nem csúszik. Azt nem javaslom, hogy mezítláb táncolj. A sok forgás nem kíméli a talpat.

Jól jöhetnek a látványos, egzotikus ékszerek. Bármilyet választhatsz, ami tetszik és megy a ruhádhoz. A bokalánc és a lábujjgyűrű tilos, mert balesetveszélyes, de a fülbevalók, nyakláncok, karkötők, gyűrűk gyönyörűen feldobják az öltözeted.

Az indiai stílusnak szinte védjegyévé vált a bindi. Ez az a jellegzetes pötty a nők homlokán. A harmadik szem, azaz a hatodik csakra helyére festették fel, ma már többnyire strassz követ ragasztanak.

A legnagyobb segítség a hited saját magadban. Tudd, hidd el, hogy meg tudod tanulni, és meglátod, menni fog.

Hozd el a barátnőidet is. Egy igazi csajos kikapcsolódás nekik is jót tesz, ráadásul baráti körben lesztek.

Kállai Lili

facebook.com/tanctanarod

Finom erotika kontra ízléstelenség

Az alábbi két rövidke videó két stílusba nyújt betekintést. Teljesen külön világ, ég és föld.

Video forrása: https://www.youtube.com/watch?v=96w_dwg9CRY

Az első koreográfia technikailag dicséretes. Látszik, hogy sok munka van benne. Azt vallom, hogy mindenféle táncot lehet művészi módon csinálni. De!!!

Nézzük csak meg, miről is szól az egész! Igen, pontosan arról.

A táncosok hiányos öltözetet viselnek. Hova jut a világ, kérdezem én? (Néha elgondolkodom azon, hogy röpke száz évvel ezelőtt az is újdonságnak számított, hogy a nőknek a bokájuk kilátszódhatott. Mint tudjuk, ez történelmi viszonylatokban nagyon kevés időnek számít.)

A tánc és a ruha szerintem nem erotikus, hanem egyenesen ízléstelen. Ha lenne egy lányom, nagyon nem díjaznám, ha ennek a stílusnak a közelébe kerülne.

Simán kitehetnék a 18-as karikát.

Mit gondoltok, mit lát egy férfi egy ilyen nőben? Nem a születendő gyermekei anyját, de nem is egy életre szóló társat…

Hölgyeim, nem attól jó nő valaki, hogy a hátsóját rázza.

Videó forrása: https://www.youtube.com/watch?v=8wFdbwtr61I

Mindezzel szemben a második videóban a finom erotika jelenik meg. Itt egy bájos hölggyel találkozunk, akinek királynői megjelenése van.

A ruhát –pontosabb egy gyönyörű orgona lila szárit- viselni is tudja. (Ez sajnos a mai nyugati világban nagyon ritka, ugyanis ezt a mi kultúránkban nem tanítják.) Nagyon elegáns.

A képességeivel minden bizonnyal tisztában van, hiszen kitűnően használja őket. Egy szempillantással az ujjai köré csavarja a férfit.

Ebben az esetben is felteszem a kérdést: ebben a nőben mit lát egy férfi? Valami egészen mást, mint az első esetben, ugye? Az az érzésem, hogy nem csak a külsejét, hanem egyenesen a lelkét.

A Bollywood táncstílustól egyáltalán nem félteném a lányomat, sőt. Itt kecsességet, eleganciát, finom mozdulatokat tanul.

Kurzusaim:

Kállai Lili

facebook.com/tanctanarod

A legendás szári

Videó forrása: https://www.youtube.com/watch?v=fEuaSBe7jQg

A szári egy gyönyörű, sejtelmes ruhadarab. Látványa mindenkiben csodálatot ébreszt. Az egyik legnőiesebb viselet. Ha felveszed, azonnal királynőnek érzed magad.

Rendkívül régi, eredete a mítoszok világába nyúlik vissza. Draupadit –a híres Mahabharata eposz hősnőjét- meg akarták becsteleníteni. Krisna isten küldött neki az égből egy végtelen hosszúságú anyagot, amit magára tekerhetett. Ez lett a szári.

Valójában egy 5-7 méter hosszú anyag, varrás nélkül. Készülhet pamutból, selyemből vagy muszlinból. Gyönyörű színárnyalatúak vannak, van, amelyiket csillogó strasszokkal díszítik.

Szükséged lesz hozzá egy alsószoknyára és egy fölső részre (choli), valamint néhány biztosítótűre.

A felvétele némi gyakorlatot igényel, de megéri megtanulni. Gyere el az új bollywood tánckurzusomra, és indiai hercegnőnek fogok érezni magad.

Kállai Lili

facebook.com/tanctanarod

7 dolog, amit az indiai tánc ad neked

Juliana Paes (Videó forrása: https://www.youtube.com/watch?v=bxbYIGPRgOE)

India egy csodálatos világ, a tánca is egyedi.  Egyre népszerűbb az indiai stílus, ennek azért örülök, mert számos fantasztikus hatása van. Nézzük, mit ezek!

Olyan lágy mozdulatokat (is) tartalmaz, melyektől kecsessé válik a mozgásod. (Ez ugyebár nem mondható el az aerobikról, a hip-hopról vagy a twerkről.)

A hosszú szoknyáknak és kendőknek köszönhetően megtanulod viselni a ruhákat. Többé nem fog gondot okozni, ha estélyi ruhában kell megjelenni, mindig elegáns leszel.

Nagyon kíméletes, testbarát módszer. Nem terheli meg az ízületeket.

Szabadon keverhető más műfajokkal (jazz, klasszikus balett, hastánc, stb.). Ha tanultál már másfajta a táncot az előny lehet, de nem előfeltétel.

Teljesen beleviheted az egyéniségedet. Nincsenek kötött szabályok, így kialakíthatod a saját, egyedi stílusodat.

Az egész egy életérzés, egy más kultúra műfaja. Itt hasonló érdeklődésű barátokra találsz.

Néhány órára egy más világba repülsz, elfelejtve a 21. századi világ problémáit.

Kállai Lili

facebook.com/tanctanarod

Ezt imádom az indiai táncstílusban

3_1.jpg

India nagyon közel áll a szívemhez.  Egy csodálatos világ, mely a Föld egyik legrégebbi kultúráját őrzi. Habár ezt a földrésznyi országot is elérte a globalizáció szele, mégis megmaradtak a több ezer éves védikus kultúra nyomai.

Rendkívül gazdag tánckinccsel rendelkezik. Erről bővebben korábban már írtam. Természetesen vett át elemeket a nyugati világból, mégis kitartott saját, egyedi táncstílusa mellett.

Ebben a kultúrában a nők még megmaradtak nőknek, és ezt az öltözékük is gyönyörűen tükrözi. Amikor a megszokott farmerodat és pólódat lecseréled egy hosszú szoknyára és kendőre, esetleg egy szárira, akkor valóban királynőnek érzed magad. A lágy selyem és a súlyos anyag egészen máshogy viselkedik, mégis mindkettő ring a legapróbb mozdulatodtól is. Sajnos ezt a fantasztikus érzést nyugaton már nagyon kevés nő ismeri, és a ruhákat sem tanulják meg viselni.

Néhány hét után olyan kecsessé válik a mozgásod, hogy finom eleganciáddal bármelyik férfit elkápráztathatod. Hidd el, nincs szükség miniszoknyára és mélyen dekoltált blúzra, ahhoz hogy csábítani tudj. Egy hosszú ruhás nőt sokkal izgalmasabbnak találnak –és jobban is tisztelik-, mint az, aki mindent kitesz a kirakatba.

Csodás zenéi egy más világba röpítenek. Segítségükkel mindent ki lehet fejezni a színpadon. Minden egyes táncóra egy utazás a mesék világába, ahol hercegnő, tündér, csábító vadmacska, boszorkány vagy bármi egyéb lehetsz, aki csak lenni szeretnél.

Az egész egy életérzés. Kicsit visszahozza azokat az értékeket, amikre olyan nagy szükség lenne a mai sivár világunkban. Meglátod, utána, mint ha kicseréltek volna!

 
szari_2.jpg

 Kállai Lili

facebook.com/tanctanarod

 

Gábor és Éva esküvője

18.jpg

A munkám során mindig igyekszem a maximumot nyújtani. Nincs ez máshogy akkor sem, ha esküvői nyitótáncról van szó, hiszen ez két ember életének egyik fénypontja. Ez fokozottan igaz akkor, ha a barátainkról van szó. Az elmúlt néhány hetem arról szólt, hogy két különleges ember esküvőjét igyekeztem minél szebbé varázsolni. Gábort hosszú évek óta ismerem, Évával csak egyszer találkoztam korábban, azonban nagyon gyorsan összebarátkoztunk.

A klasszikus bécsi keringő mellett döntöttek. Támogattam az ötletet, mert –az én konzervatív szemléletem szerint- mégis csak ez való igazából egy lakodalomba. A koreográfiát egy szólóval dobtuk fel, amit a lány táncolt az elején, a zene választás az Anasztázia című rajzfilm kísérő zenéjére esett.

Az izgalmat fokozta, hogy nem csak a tánctanításban voltunk érdekeltek, hanem a ruhában is, ugyanis nagybátyám, Kállai János varrta. Amikor először felhívtak, hogy menyasszonyi ruhát szeretnének, az volt az első gondolatom, hogy milyen szép lesz ez az egzotikus külsejű, kreol bőrű lány hófehérben. Majd amikor megláttam a választott fazont, rögtön tudtam, ennél jobbat nem is választhattak volna. És valóban így van, annyira illett az egyéniségéhez, az emberek nem győzték dicsérni. (Én persze boldogan büszkélkedtem nem csak a tánccal, hanem a ruhával is. Nézzétek el nekem, de nehéz nem elfogultnak lenni.)

Amikor odamentem gratulálni, Éva a következőket mondta: „köszönjük az esküvőt, együtt csináltuk!”. Kérdezem én, kell ennél szebb elismerés egy tánctanárnak? Néhány nappal később pedig a következő mondat hagyta el a száját: „te egy biztos pont voltál végig, aki folyamatosan érdeklődött, hogy hogy állnak az előkészületek.” Nos, igen sokat foglakoztunk a sminkkel, a hajdísszel és egyebekkel, de megérte.

Mondanom sem kell, hogy a lakodalomban fergeteges hangulat volt, nem sokat ült senki. Nekem külön vegetáriánus étellel készültek. Évának van egy aranyos kisöccse, aki büszkén kijelentette: „olyan gyönyörű az én nővérem”. Nagyon szép emlék marad ez a néhány hét!

3.jpg

11.jpg17.jpg

Esküvői nyitótáncok

Kállai Lili

facebook.com/tanctanarod

11 tévhit a társastáncról

 

letoltes.png

A művészvilágról különös sztereotípiák élnek az emberek fejében. A legtöbben egyfajta misztikus ködbe burkolózott, elvont lényeknek képzelik őket. Nem tagadom, mi művészek valóban különleges „állatfajt” képezünk, azonban sok tévhit kering közszájon a táncosokról. Ezeket szeretném most eloszlatni.

1, Csak a balettosok világa kemény, a társastánc szórakozás:

A mi műfajunkban valóban nem kell 180 fokban kifele forgatni a lábakat (en dehors), azonban ha sikereket akarsz elérni, itt is hosszú távú, tervezett, tudatos munkára van szükség, és következetesnek kell lenned saját magaddal. (A társastánc már nem az, ami húsz évvel ezelőtt volt.)

2., Minden a ritmusérzéken múlik:

Ez csak egy dolog a szükséges képességek közül. Az első és legfontosabb, hogy agyban hogy tudja valaki felfogni. Elsősorban az általános képességekre van szükség, csak ezek megléte esetében beszélhetünk a speciális képességekről.

3., A táncosoknak anorexiásan vékonyak kell lenniük, szinte semmit sem ehetnek:

Valóban fontos odafigyelni, hogy mit, mikor és mennyit eszünk, és rendszeresen kell tornázni, viszont energiára szükség van. Egyáltalán nem éhezünk, sőt nem is legelünk. Ráadásul itt nem olyan szigorúak az alkati megkötések, mint a balett esetében.

4., A táncos gyerekből felnőttet csinálnak:

Sokan azt hiszik, hogy szerencsétlen gyerekeknek egy rakás sminkben erotikus figurákat kell előadniuk. Én viszont úgy gondolom, lehet olyan zenét és ruhát választani, ami a koruknak megfelelő, és nem feltétlenül kell, hogy egy koreográfiában az erotika domináljon. Ez persze a tanáron múlik.

5., Minden táncos férfi meleg:

Ennek a sztereotípiának nem sok alapja van. Igen, vannak itt meleg fiúk, de nem mind az. Szeretném hangsúlyozni: attól senki nem válik meleggé, hogy táncol, ahogy a melegből sem lesz hetero, ha erőszakkal küzdősportra irányítják.

6., A táncospárok mindig együtt vannak az életben is:

Ilyen is van, de nem mindenkinél. Van, akinél működik, több esetben lett belőle házasság is, de nem minden párosnál. Valójában munkakapcsolat, legszerencsésebb esetben barátság.

7., A társastánc nem magyar, a rendes magyar ember és a gyereke néptáncol:

A tíz tánc közül valóban nem magyar egyik sem, hanem osztrák-német, angol, spanyol, kubai, brazil, argentin és amerikai. Viszont ettől még egyáltalán nem érzem magam hazaárulónak. A néptánc csodálatos, de csak népi közegben lehet vele szórakozni. A társasági életben a társastánc a szórakozás alapja.

8., A táncosok hamar kiöregszenek:

A balettosok, RSG-sek, korcsolyások, jégtáncosok esetében valóban így van, a társastánc viszont folytatható idősebb korban is, persze csak ha edzésben van az ember.

9., Egy-két párosból magyar bajnok lesz, a többi labdába se rúghat:

Való igaz, hogy van, aki hamarabb ér es sikereket, mint más, viszont láttam már kemény munkával feltörekvő párokat, akik olyan eredményeket értek el, amit korábban senki sem feltételezett volna róluk. A tapasztalat az, hogy a kitartó munka többet nyom a latba, mint a képességek.

10., Csak az X vagy Y nevű klub táncosai érhetnek el jó helyezést:

Vannak eredményes, nagy múltra visszatekintő tánciskolák, de kezdő, kevésbé ismert tanárok tanítványai is értek már el hatalmas sikereket.

11., Csak a Savaria a neves táncverseny Magyarországon:

Ez a legrégebbi nemzetközi versenyünk (itt és itt olvashatsz róla), de időközben gazdagodott a magyar táncos világ néhány színvonalas open (nyílt) versennyel.

Ez egy viszonylag zárt világ, amit nem nagyon ismernek az embereket. Célszerűbb belepillantani egy időre és saját tapasztalatot szerezni, mint a szóbeszédekre alapozni.

Kállai Lili

facebook.com/tanctanarod

Kurzusaim

Kurzusaim

 Táncold magad szexissé! Latin táncórák csak csajoknak 

sam_1709_40.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2019. február 12. kedd 17:30-tól a IX. kerületben. Bokréta u. 12 Mahasti Táncstúdió.

2019. február 27. szerda, 18:00-tól a Nyugati Pályaudvarnál. Podmaniczky u. 27. Bejárat a Kármán 

Kérlek, jelentkezz be előre e-mailben!

Kállai Lili

kallaitancstudio@gmail.com

36-70/978-48-01

 Ha szeretnél tájékoztatást kapni a tanfolyamaimról, rendezvényeimről, kérlek iratkozz fel a hirlevelemre!

 

Latin lányformáció csoport 8-12 éves kislányok számára:

latin_kislany_csapat.jpg 

 

 

 

 

 

 

 

2018. február 11. hétfőtől a 12. kerületben. Levilla Tanoda, Hajnóczy József u.   12. A 16 és a 17 órai kezdetű próbára is lehet jelentkezni.  

2019. február 21. csütörtök, 17:30-tól a IX. kerületben. Bokréta u. 12. Mahasti    Táncstúdió.

2019.február 27. szerda, 17:00-tól a Nyugati Pályaudvarnál. Podmaniczky u.     27. Bejárat a Kármán u. felől.

Mindegyik csoportba bejelentkezlés szükséges e-mailben.

Kállai Lili

kallaitancstudio@gmail.com

 +36-70/978-48-01

 

süti beállítások módosítása