5 dolog, amiben segítheted a gyermekedet, ha táncosnak készül

 

Sok szülő büszke, amikor kiderül, hogy a gyermeke tehetséges a táncban. Ezzel számban mások féltik a kicsit, esetleg teljesen tanácstalanok. Ebben a cikkben azt szeretném megmutatni nektek, hogy miben segítheted a gyerekedet, ha úgy dönt, hogy táncos lesz.

A versenyre járó vagy rendszeresen fellépő táncosok majdnem minden délután próbálnak, sőt sokszor hétvégén is. Azt javaslom, alakítsátok ki a megfelelő időbeosztást. Vannak gyerekek, akik korán reggel jobban tudnak tanulni, mások inkább azt esti próbák utánra hagyják azt. Ez eltérő lehet, figyeld meg, hogy a tied melyiket preferálja.

Szellemileg és fizikailag is nagyobb megterhelésnek vannak kitéve a táncosok, mint egy átlag gyerek, ezért nagyon fontosnak tartom a megfelelő mennyiségű víz fogyasztását. Nem is gondoltad volna, ugye? Pedig egy ilyen egyszerű dolog nagyon sok mindenre kihat, ezért mindig tartsátok szem előtt. Tanulás előtt, tánc előtt és közben is elengedhetetlen.

Tény, hogy ezek a gyerekek ki vannak téve a sikernek és a kudarcnak egyaránt, ezért lelki támogatásra is szükségük van. Mindig érezze, hogy mellette állsz, megérted és segíted a céljai elérésében, az elért eredményeitől függetlenül.

Mindig erősítsd az önbizalmát, koncentrálj az erősségeire. Fontos, hogy tisztában legyen a saját értékeivel. Az egészséges önbizalom nélkül nem boldogulhat a táncos világban, de az élet többi területén is nagy hasznára válik.

A tánc és a tanulás mellett mindig szánjatok időt a kikapcsolódásra. Találjátok meg, hogy neki mi a megfelelő, olvasás, séta vagy bármi egyéb. Hasznos lehet, ha megtanítod relaxálni, meditálni, esetleg ha elvégzi a gyermek agykontroll tanfolyamot.

A táncosok élete nem mindig egyszerű. Nem álomvilág, de nagyon különleges, csodálatos világ. Ha a gyermeked ezt választotta, hálás lesz, ha támogatod.

Kállai Lili

facebook.com/tanctanarod