Lillith tánca a Kalyi Jag Gimnázium színpadán

lillith_viraggal.jpg

Épp hogy elindult a tanév, máris be lettem dobva a mély vízbe, nem csak, tanárként, hanem előadóművészként is. A Kalyi Jag Cigány Gimnázium elnöke, Varga Gusztáv kért fel, hogy lépjek fel az egyesületük évfordulójára rendezett gálaműsoron. Természetesen izgultam (nem is én lennék, ha nem izgulnék), de örömmel tettem eleget ennek a megtisztelő felkérésnek.

Tudtam, hogy neves művészekkel lépek egy színpadra, azt viszont nem, hogy micsoda színvonal lesz. Az iskola diákjai fergeteges hangulatot teremtettek, a Megasztárból ismert Sárközi Lilit élmény volt élőben hallani, ahogy Sárközi Cleót és csapatát is. Az Alma Latina együttes néhány percre Peruba és Bolíviába repített minket. Annyira élethűen jelenítették meg ennek a csodás kultúrának a hangulatát, hogy valóban úgy éreztem, mint ha átrepültem volna Dél-Amerikába. A Kalyi Jag együttest most láttam és hallottam életemben először élőben. Fergeteges produkciót nyújtottak, úgy gondolom, méltán világhírűek.

Jómagam a Lillith tánca című koreográfia mellett döntöttem. Ez a produkció különösen közel áll a szívemhez. A személyiségemből adódóan nagyon könnyen tudok azonosulni a veszélyes, de mégis jóságos mágusnő szerepével, és úgy tapasztalom, ezt a közönség is érzi.

Ha az ember fellép, mindenre fel kell készülnie. Amint az már lenni szokott, a technika ördögei most is megtréfáltak bennünket. Először a hangosítással akadt némi probléma, majd az én zeném nem akart elindulni. Szerencsére a kiváló technikus és a segítői könnyűszerrel orvosolták a problémát, úgy ez semmit sem vont le a műsor színvonalából.

A művészet kulcs az emberek szívéhez, ezért különösen boldoggá tesz, amikor olyan énekesekkel, zenészekkel, táncosokkal találkozom, akik küldetésüknek tekintik a kultúra terjesztését. Talán ezzel még menthető a világ.

Kállai Lili

facebook.com/tanctanarod