Gábor és Éva esküvője
A munkám során mindig igyekszem a maximumot nyújtani. Nincs ez máshogy akkor sem, ha esküvői nyitótáncról van szó, hiszen ez két ember életének egyik fénypontja. Ez fokozottan igaz akkor, ha a barátainkról van szó. Az elmúlt néhány hetem arról szólt, hogy két különleges ember esküvőjét igyekeztem minél szebbé varázsolni. Gábort hosszú évek óta ismerem, Évával csak egyszer találkoztam korábban, azonban nagyon gyorsan összebarátkoztunk.
A klasszikus bécsi keringő mellett döntöttek. Támogattam az ötletet, mert –az én konzervatív szemléletem szerint- mégis csak ez való igazából egy lakodalomba. A koreográfiát egy szólóval dobtuk fel, amit a lány táncolt az elején, a zene választás az Anasztázia című rajzfilm kísérő zenéjére esett.
Az izgalmat fokozta, hogy nem csak a tánctanításban voltunk érdekeltek, hanem a ruhában is, ugyanis nagybátyám, Kállai János varrta. Amikor először felhívtak, hogy menyasszonyi ruhát szeretnének, az volt az első gondolatom, hogy milyen szép lesz ez az egzotikus külsejű, kreol bőrű lány hófehérben. Majd amikor megláttam a választott fazont, rögtön tudtam, ennél jobbat nem is választhattak volna. És valóban így van, annyira illett az egyéniségéhez, az emberek nem győzték dicsérni. (Én persze boldogan büszkélkedtem nem csak a tánccal, hanem a ruhával is. Nézzétek el nekem, de nehéz nem elfogultnak lenni.)
Amikor odamentem gratulálni, Éva a következőket mondta: „köszönjük az esküvőt, együtt csináltuk!”. Kérdezem én, kell ennél szebb elismerés egy tánctanárnak? Néhány nappal később pedig a következő mondat hagyta el a száját: „te egy biztos pont voltál végig, aki folyamatosan érdeklődött, hogy hogy állnak az előkészületek.” Nos, igen sokat foglakoztunk a sminkkel, a hajdísszel és egyebekkel, de megérte.
Mondanom sem kell, hogy a lakodalomban fergeteges hangulat volt, nem sokat ült senki. Nekem külön vegetáriánus étellel készültek. Évának van egy aranyos kisöccse, aki büszkén kijelentette: „olyan gyönyörű az én nővérem”. Nagyon szép emlék marad ez a néhány hét!
