Kállai TáncStúdió


Jagannath hétvégéje: Szekérfesztivál, majd táncbemutató az indiai nagykövetségen

img_20180630_164418.jpg

Jagannath, valamint testvérei, Baladéva és Subhadra

Az elmúlt hétvége igen eseménydúsan telt számomra. Jagannath isten, azaz Krisna egyik megjelenési formája, az univerzum ura a hinduizmusban. Az ő tiszteletére rendezik meg minden évben a Szekérfesztivált, azaz a Ratha Yatrát. A három óra hosszat tartó séta a Vörösmarty Térről a Városligetbe tart. A tömeg énekelve táncolva halad, hiszen a hinduizmus filozófiája szerint „a Lelki Világban minden lépés tánc és minden szó ének”.

img_20180630_115810_1.jpg

A szekér

A „véletlennek” köszönhetően az indiai táncok közül éppen az a stílus talált rám, mely Jagannath-hoz szól. A kelet-indiai, odissi táncot az ő tiszteletére adták elő a templomokban élő mahárik.

Vasárnap táncbemutatót rendeztek az indiai nagykövetségen. A színpadra lépést hosszas készülődés előzte meg. A három részből álló ruha és az ékszerek felvétele, valamint a haj és a smink elkészítése több órát is igénybe vesz. (Az izgalmakat fokozta, hogy éppen költözködés közepette voltam, így nem volt egyszerű előkeríteni a hullámcsatokat és a hajlakkot. :-) )

odisszi_vagott.jpg

Kállai Lili

Nagyszerű élmény tradicionális viseletben egy több száz éves stílust előadni. Olyan értékeket közvetít (Isten imádat, felajánlás, kecsesség, tisztelet a művészet iránt), melyek a nyugati világban csak nagyon ritkán tűnnek fel.

 oklevel_atadas.jpg

Saraswati puja az indiai nagykövetségen

img_20180127_154505.jpg

Újabb különleges rendezvényen volt lehetőségem fellépni, a Saraswati pujá-n, az indiai nagykövetségen. A puja (dzs-vel ejtve) jelentése imádat.

img_20180127_182652.jpg

Saraswati a bölcsesség, a tudományok, a művészetek félistene a hinduizmusban. Brahmá felesége, a Védák anyja. Úgy tartják, a szanszkrit nyelv tőle származik. Általában arany szállal hímzett fehér száriban ábrázolják. Húros hangszere a vína.

saraswati-mata.jpg

Az ő ünnepe egyben az indiai tavasz kezdete is. Ilyenkor a hagyománynak megfelelően narancssárga, citromsárga, vagy fehér ruhát viselnek.

img_20180127_160055.jpg

A szertartás után a követségen tanuló zenészek és táncosok előadtak egy-egy darabot. Mi, az Odisszi (kelet-indiai táncstílus) csoport az utolsókként léptünk színpadra, és a Sthaee koreográfiát mutattuk be.

Kállai Lili

facebook.com/tanctanarod

 

Fellépés az Indiai Nagykövetségen (Indiai tánc)

img_20170630_181459.jpg

Az Indiai Nagykövetségen volt lehetőségem fellépni. Nagy megtiszteltetésnek éreztem, hetekig tartó munka előzte meg.

Az Odissi tradicionális, kelet-indiai táncstílus. Orissa tartomány területéről származik. A mahárik, azaz a Jagannath templomban lakó papnők táncolták, Jagannath, az Univerzum Ura tiszteletére a 15. századtól. A műfaj mára színpadi stílussá vált.

jagannath.jpg

 

Jagannath, az Univerzum Ura

A színpadra lépéshez több órás előkészület szükségeltetett. Bonyolult sminket készítettünk, bindit ragasztottunk, a kezünket és lábunkat, altával festettük be. Ez azért szükséges az indiai táncban, hogy jobban látszódjanak a mozdulatok.

img_20170630_181425.jpg

Ennek a táncnak egészen másfajta hangulata van, mint a nyugatiaknak (noha a balettet és a társastáncot is nagyon szeretem). Nagyon mély múltra tekint vissza és megőrizte a szakralitását. A nőiességnek egy olyan aspektusa nyilvánul meg benne, ami teljesen eltér a nyugati kultúrában megszokottól.

19601177_1769443076405650_8126575896335365107_n.jpg

 

19510540_1769443179738973_7137511624483571584_n.jpg

Az este örök emlék marad. Hála és köszönet kitűnő tanárunknak, Túri Virág Rékának és Szegedi Anitának, a nagyszerű csoporttársaknak és természetesen az Indiai Nagykövetségnek.

img_20170630_202252.jpg

 

img_20170630_202252.jpg

 

img_20170630_203026.jpg

Kitűnő vegetáriánus vacsorát is kaptunk

img_20170630_211517.jpg

És lazultunk is egy kicsit fellépés után

Kállai Lili

facebook.com/tanctanarod

Kurzusaim