Az orosz klasszikus balett
Moszkva, Bolshoi Színház (kép forrása: en.wikipedia.org)
Előző cikkeimben a nyugat-európai romantikus balettről meséltem. A balett szóról azonban sokan azonnal Oroszországra asszociálnak. Hogyan lehetséges ez? Hogyan került a balett Oroszországba? Most megtudhatjátok.
Ebben a hatalmas országban a táncnak nagy hagyománya volt. A XVII. században megjelent a nyugati típusú színház, ahol természetesen a tánc is helyet kapott.
Az első orosz balettmester Ivan Valdberg volt. Az orosz tánc fellegvárában, Szentpétervárott alkotott. A nyugati típusú táncot vette alapul, de nála előtérbe került a drámaiság. Charles Luis Didelot franicia koreográfus szintén Pétervárott élt. Jelentősége hatalmas. Ő a kifejezőkészségre helyezte a fő hangsúlyt. Mindig hajlandó volt a cár igénye szerint megformálni a történeteket. Az ő nevéhez a karakterbalett meghonosítása fűződik. Felesége Fanny Cerito, a korszak egyik balett csillaga volt. Mindketten klasszikus irodalmi műveket vittek színpadra.
Jules Perrot (az előző cikkekben olvashatsz róla) pétervári munkássága során összeütközésbe került a cárral. Ennek ellenére tündér balettjei osztatlan sikert arattak és drámai műveivel is maradandót alkotott. Didelot-hoz hasonlóan ő is kevesebb pantomimet alkalmazott.
Tanítványa Adam Paulovics Gluskovszkij Moszkvában dolgozott. Ő a kifejezést többnyire már nem pantomimmal érte el, hanem magával a tánccal. Alkotásai „perülő balettek”-nek nevezték, ugyanis elődei még emelőgépeket használtak, az ő tanítványainak már fejlett volt az ugrástechnikájuk. A moszkvai balett nem állt annyira cári befolyás alatt, mint a pétervári. Gluskovszkij műveibe orosz néptánc motívumokat is alkalmazott, így előkészítőjévé vált a klasszikus orosz balett drámának.
Arthur Saint Leon francia balettmester 1859-től 1869-ig Szentpétervárott dolgozott. A cár minden óhaját teljesítette. A Blasis iskola képzett növendékei számára koreografált. Kivált képen a csoportok mozgatását végezte eredetien.
Marius Petipa francia származású táncos és koreográfus. Mindkét szülője művész volt. Az orosz klasszikus balett az ötven évig tartó munkássága alatt érte el fénykorát. Első nagy sikerét 1862-bel aratta Fáraó leánya című darabbal. 1869-ben Moszkvában és Szentpétervárott egyaránt vezető koreográfus lett. Legkiemelkedőbb alkotásai közé tartozik az a három darab, melyet Csajkovszikij zenéire koreografált a zeneszerzővel együttműködve: A Csipkerózsika, a Hattyúk tava és a Diótörő. A csipkerózsika kiváltképp alkalmas volt arra, hogy a cári udvar dicsőségét hangoztassa. Az egész mű a francia udvari balett, azaz a balet de cour szellemében készült. (A király neve XIV. Florestan egyértelműen XIV. Lajosra utal.) A rokokó korszakára jellemző, egyfajta negédes finomkodás hatja át. Valódi szólistája nincs. Mivel a zene fontos szerephez jut, nem csak kíséri a táncot, mint korábban, a szimfónikus balettek előfutárának tekinthetjük.
A Hattyúk tava a nyugat-európai fehér balettek hagyományát fojtatta. A Giselle mellett a Hattyúk tavát és a Diótörőt tartják a három legnehezebb főszerepnek a világon.
A technika fejlődésének köszönhetően a szoknya lerövidült, keményebb tüllből készült, így jobban kiáll. Ezt hívják klasszikus tütünek.
Petipának a tánctörténeti jelentősége felbecsülhetetlen. Több tekintetben is egyedinek számít. Rendkívül kifejező zenét alkalmazott, saját módszert alakított ki, a kifejezést a tánccal érte el, pantomim helyett és kiválóan ismerte és alkalmazta különböző népek táncait. Ötven éves munkásságával végérvényesen beírta magát a tánc történtébe.